|
---------------------------------------- 2007. január --------------------------------------- A zenekar a tervek szerint idén áprilisban bevonul az Audioplanet stúdióba, hogy felvegye régóta ígérgetett debütáló albumát, ami még mindig a FLOWERS MADE OF PAIN munkacímet viseli. A lemezen a DREAM WITH MAGGOTS demoról egyedül a GLORIFY THE DEVIANCE újrahangszerelt verziója szerepel majd, várhatóan 10 vagy 11 új dal mellett. A friss termésből néhány balladát már élőben is teszteltünk a tavalyi koncerteken, és az ünneplő tömeg észrevehette, hogy a korábbiaknál jóval szélsőségesebb és intenzívebb témák születtek. Természetesen dallamosabbak is lettünk, a lemez dalai a pop/grind stílust követik. Dúdolható refrének és ötlettelen csépelések minden mennyiségben, 12 éven felülieknek szűlői felügyelet nélkül is! Bár már nem túl friss a dolog, azért mindenképpen szeretnénk szót ejteni arról, hogy alapító gitárosunk, Jakab „Haka” Viktor 2006 tavaszán kilépett a zenekarból, azóta a zenekar trió felállásban dolgozik. A barátság mindkét oldalról megmaradt, Haka a legutóbbi miskolci bulin búcsúzott el a közönségtől és tőlünk. Sablonszöveg ugyan, de ezúton is köszönjük azt a rengeteg dolgot, amit a zenekarért tett – mert bizony van mit! - és a legjobbakat kívánjuk neki a jövőbeli terveihez! Természetesen, akinek van kedve és bátorsága hozzá, nyugodtan jelentkezhet a másodgitárosi posztra, amennyiben megfelelő tudással és elkötelezettséggel rendelkezik az agyatlan daráláshoz. ---------------------------------------- 2006. november ---------------------------------------
---------------------------------------- 2006. augusztus 21. ---------------------------------------
---------------------------------------- 2006. június 04. --------------------------------------- Csákány! Kiléptem a bandából (a 2006.04.08-i koncert után). Annak ellenére, hogy alapító tag voltam és sok energiát fordítottam a Nervekiller dolgaira, mégis erre az elhatározásra jutottam a saját szempontjaimat és az együttesét is figyelembe véve. A tagokkal a barátság megmaradt. A honlap szerkesztését átadom. Köszönet mindenkinek, akivel kapcsolatban voltam és segítette az együttes eddigi működését. További sok nagy brutális zúzdát, agydarálást és idegsérüléseket! Üdv! Jakab Viktor ---------------------------------------- 2006. február 23. --------------------------------------- Nervekiller hírek (azért ennyire hivatalos, mert küldjük bele a médiába) Egy ideje - vihar előtti - csönd honolt a zenekar körül, azonban megtörve hosszú hallgatásunkat szeretnénk néhány friss fejleményről beszámolni nektek. A tavalyi év végén végre megtaláltuk azt a dobost, akivel Miskolc legdurvább csapatává válhatunk. Ő nem más, mint Mester Róbert, akit a legendás Neural Booster-ből ismerhetnek a rockerek. A jelenleg készülő új számok emiatt a korábbiaknál jóval brutálisabbnak ígérkeznek, most elsősorban a Hate Eternal és a Cannibal Corpse riffjeinek ellopásán dolgozunk. Még ebben az évben szeretnénk megjelentetni bemutatkozó anyagunkat, ami a "FLOWERS MADE OF PAIN" munkacímet viseli, és nyolc dalt tartalmaz majd. A szövegek már teljesen elkészültek, a nyári fesztiválokig - már biztos: Hegyalja, Mezőtúr - a dalok zenei részét fogjuk formába önteni. A zenekar bejutott a szarvasi Zebra Club által szervezett Wan2 Tehetségkutató fesztivál döntőjébe, ahol végül a hatodik helyezést értük el. Sok építő kritikával, de mindenekelőtt hatalmas koncertélményekkel gazdagodtunk, köszönet mindenkinek, aki a két este folyamán velünk zúzott és búvárkodott! Következő koncertünk február 25.-én, tehát ezen a héten szombaton lesz a miskolci Ifiházban, ahol olyan kiváló zenekarok társaságában aprítunk majd, mint a Cadaveres, a miskolci Slytract, valamint a Dog-Days. A koncert különlegessége, hogy a farsangi hangulatra való tekintettel a közönség jelmezben, illetve festett arccal érkező tagjai ingyenesen jöhetnek majd be, valamint az este folyamán léggitározó- és hörgő-verseny kerül megrendezésre értékes és értéktelen nyereményekkel. Mindenkit vár az Acélvárosi Terrorbrigád! Jelszó: "Mi folyik itt Miskolcon?!"
---------------------------------------- 2006. február 06. --------------------------------------- BEJUTOTTUNK A SZARVASI DÖNTŐBE! VAN SÁTÁN! ---------------------------------------- 2006. január 30. --------------------------------------- Mondtuk már, hogy kellemes, boldogbékés karácsonyt vagy, hogy eredményekben gazdag, boldogbékés újévet? Több, mint száz nevező közül mi is bejutottunk - mert durvára jók vagyunk - a szarvasi Zebra Clubban megrendezésre kerülő 9. Wan2 Tehetségkutató Fesztiválra. A péntek 13-ai elődöntőn szerepeltünk, mert durvára nem vagyunk babonásak. Na, meg igazából azért, mert a Replugeddel cserélhettünk napot és ezt nagyon szépen köszönjük nekik (na nem azért, mert durvára jólneveltek vagyunk, hanem mert tényleg)! Nagyjából jól nyomhattuk prosztó metálunkat, mert másokikként végeztünk (a hétből). Zsűriértékelések: Rakk László (Rockinform): (Ennyi állt a lapon:) "...és elindult az agyam kifele a füleimen..." Tóth Gergő (Blind Myself): "ZÚZÁS ÁHHH!!! Nagyon jók a szólók!!! Szuper! Színpadi kiállás nagyon jó! Nagyon sokat fejlődtetek! Dobos nyugodtan használhatna triggert. CSAKÍGYTOVÁBB!" (Szóban még nagyon megdícsérte a basszusgitáros játékát! Kék színű vérrel csöpögtette teli a lapot.) Kovács László (Atlantin Kft./Cadaveres): "Zúzás a szinpadon, ez kell! Remek koncert rutin. A szólók érdekes dallamvilága nagyon illik a zenébe." (Egy két kézzel villázó figurát rajzolt a lapra.) Trócsányi Gergely (Hollywoodoo): "Lehengerlő, kompromisszum mentes metal dobos! Erősebben még! Hiteles előadás. Egy hangyafasznyi dallam az énekbe nekem kéne! Jó gitározás (szóló)!" (Gergely péniszt rajzolt az értékelőlapon lévő zebrának.) Balanyi Szilárd (balanyiszilard.hu): "Ez sajna nem az én világom. Bocs, de ez van! Viszont jó hangos. Hajrá! És jók a konferálások!" (Gyakorlatilag őtőle kaptuk a legkevesebb pontszámot. Gyakorlatilag miatta lettünk csak másodikok. Gyakorlatilag fekete listára helyeztük őt, höhö.) Őri Ferenc (Tankcsapda...): (Nem írt semmit a lapra, de/és/azonban/ám ennyit mondott:) "BRUTÁL ZÚZDA." Nagyon szépen köszönjük a hájjal kenegetést, a szervezőknek és az előzsűrinek pedig a lehetőséget! Mindenkit szeretünk! (Haka teljesítményét senki sem emelte ki, ezért ő mindenkit utál, valamint a zenekarból való kilépését fontolgatja. Ezekentúl beszerzett pár pengét, meg egy kötelet.) ---------------------------------------- 2005. november 05. --------------------------------------- Csőkulcs! A linkek közé feltettem végre kedvenc perverz dalospacsirtánk freeblogját. Nyomassátok befelé a Favorites közé! Ha eddig azt hittük, bennünket már nem érhet meglepetés, baszott nagyot tévedtünk. Nihilak freeblog HakaKillerViktor elköltözött a Justice Street-re, ezért megkérjük a kedves rajongókat, hogy ezentúl oda küldjétek a szerelmetes levélbombákat! Első fellépésünk egyéves születésnapját ünnepeltük legutóbb az Ifi Házban, a Remorse, Casketgarden, Vale Of Tears, Megazetor "3 Terror" turnéja miskolci állomásán. Tortát senki sem hozott, de nem gáz, mi a pi(n)át szeretjük. Dobokon darált és aprított MESTER RÓBERT, aki nem kisebb grindcore bandának, mint a NEURAL BOOSTER-nek volt oszlopos tagja. Köszönjük néki az idegek gyorsítását! Vér! ---------------------------------------- 2005. szeptember 02. --------------------------------------- EZ ITT OURS SYMBOL: (amelynek hiperezoterikus jelentését NihilSátán fogja igencsak részletesen feltárni vagy nem.)
Szép lassan feltöltögetem az elmúlt koncerteken készült fotókat, majd kukkolgathassátok! Takács Jocinak köszönet a nyári koncertekért, emlékezetes bulik voltak! Az elkövetkezendő időben új (beugrós) dobossal tanuljuk a műsort, írunk pár új számot, és amikor készen állunk, újra bumm! Addig meg egyetek jó sok spenótot, mi is rajta vagyunk a cuccon! ---------------------------------------- 2005. augusztus 22. ---------------------------------------- AZ ARLÓI ROCKPARTY VILÁGBAJNOK ESEMÉNY, ZSOLA MEG EGY ISTEN, HOGY MEGSZERVEZI! Éheztetés folytatódik. Még mindig csak ennyi:
---------------------------------------- 2005. augusztus 12. ---------------------------------------- ZÚZAT VOLT A SZIGETEN Eltéptem nyaralni, utána frissítek. Addig is pár miniatür: ---------------------------------------- 2005. augusztus 04. ---------------------------------------- KOZSUP TAMÁS TÁVOZOTT A NERVEKILLERBŐL, A ZENEKAR DOBOST KERES A közelmúltban változás történt a zenekar felállásában, Kozsup "Tama" Tamás (három lekötött buli előtt) hirtelen messze költözött, kiszállt a Nervekillerből. A megüresedett posztra keressük a leginkább megfelelő embert. Akit érdekel a dolog, annak várjuk mielőbbi jelentkezését telefonon vagy e-mailben! Ha mondanak valamit számodra a biográfiánkban említett zenekarok, és nem vagy nagyon fakezű, akkor ne gondolkozz, hanem azonnal lépj velünk kapcsolatba! A hátralévő nyári koncerteken Takács József, azaz Joci, a legendás Eclipse dobosa segít ki bennünket, már csak emiatt is érdemes lesz lecsekkolni a brigádot a Szigeten, Arlóban és a Stygian Shadows fesztiválon! Legközelebb augusztus 10.-én, a Szigeten találkozunk. A Hammer sátorban az aznapi program különösen gyilkos lesz - Remorse, CasketGarden, Wall of sleep, Moby Dick, Neochrome, Christian Epidemic, Vale of tears és persze az újjáalakult OBITUARY!!! - szóval, aki nem lesz ott az egy pózoló divatember. További mocskos fekete nyarat kívánunk mindenkinek! NihilSatan, Sanya, Haka. ---------------------------------------- 2005. július 22. ---------------------------------------- ÖRÖMMÁMOR, UJJONGÁS, EJAKULÁCIÓ! SZABADÍTSÁTOK RÁ A VILÁGEGYETEMRE A LEGÚJABB VISELETET! N E R V E K I L L E R T-SHIRT A DOWNLOADS-NÁL! Rendeljetek mélben! (1500 HUF + postaköltség) AKIN NEM LÁTUNK ILYET, ANNAK DÍT! ---------------------------------------- 2005. július 21. ---------------------------------------- Csákány! Túl vagyunk a Hegyalja Fesztiválon! Úgy általában kibaszott kurva jól éreztük magunkat, bár a fellépésünkön nyújtott teljesítményünk belülről tépdeste lelkünket - ilyenkor szúrná közbe NihilSátán, hogy igen, képzeld, van olyan! -, mindannak ellenére, hogy a közönségnek - a visszajelzések alapján - nagyon tetszett a produkciónk. NihilSátán mély depresszióba is süllyedt, de ezt már megszoktuk tőle. Sanya durvára elégedett volt önnmagával, "Jó voltam!", hangoztatta mély meggyőződéssel, hatalmas mosollyal gyönyörű orcáján! Ilyen jó kedvében még sosem láttuk, pedig nem egy letargiahuszár a srác! Tamáról nem sokat tudunk, fellépés után jól eltünt. Haka felszabadultan csocsózott hajnalban KalasnyikovVodkaVinsszel, Ch-val meg a csajokkal, lőtte a potyagólokat! Köszönjük mindenkinek, aki hajnal háromkor megnézett minket! Kemények vagytok! A HALÁL CSONTOS FEKETE KEZE PICTURES BEMUTATJA: NERVEKILLER - HEGYALJA FESZTIVÁL - MESSAGE FROM ENSTRANGEMENT Várjuk a bulifotó-versenyre beérkező pályamunkákat! Jelentkezés hiányában magunk fogyasztjuk el a láda sört, sőt mi fogunk csordavokálozni a következő anyagunkon ! (Mondjuk, ez utóbbi nem lesz nagy meglepetés. Ha jól meggondolom, az előbbi sem.) Nemsokára megtekinthetitek a világ első Nervekiller pólóját! Aztán rendeljetek jó sokat, hogy meggazdagodhassunk! Ránk férne. ---------------------------------------- 2005. július 07. ---------------------------------------- Múlt héten szombaton kellemes, családias hangulatú (most írjuk azt, hogy kissé kevesen voltatok? :-)) koncertet adtunk Nyíregyházán a Jamboreeban. Erikának és Zsanettnek ezúton is köszönjük a meghívást! A megjelent metalfejeknek megathanx, ősszel remélhetőleg ismét találkozunk ugyanott! Az eseményről készült fotókat szokás szerint meg lehet sasolni! Hatalmas élményben lesz részetek, ha szeretitek a vérhányást, apácakínzást, valamint dúvad metalzenészek grimaszait ábrázoló fotókat. Jövő héten találkozunk a Hegyalján, ahol már a demo óta született borzalmakat is elő fogjuk vezetni, remélhetőleg a kedves közönség teljes megelégedésére. A májprotéziseket mi mindenesetre már megrendeltük! STEELCITY TERROR MINDHALÁLIG! ---------------------------------------- 2005. június 21. ---------------------------------------- TOVÁBBI TSAPÁSCHOK Nyíregyháza Arló lásd a koncerteknél! ---------------------------------------- 2005. május 31. ---------------------------------------- NYÁRI NERVEKILLER CSAPÁSOK A tavaszi pihenősebb időszak után nyáron több fesztiválon is fellépünk, ahol minden rockert várunk egy kis agydarálásra/fűrészelésre/stagedivingra - a legszimpatikusabb aláhúzandó! Hegyalja Fesztivál Tokaj, Rakamazi kemping, India Színpad 2005. július 15., péntek 3.00 am. (szombat) Sziget Fesztivál Budapest, Hajógyári sziget, Hammerworld Színpad 2005. augusztus 10., szerda 16.00 Stygian Shadows Fesztivál Budapest, Vörös Yuk/Kék Yuk 2005. augusztus 27., szombat ---------------------------------------- 2005. május 5. ---------------------------------------- NEM játszunk a MEN-en. A Katapult Fesztiválon nyert fellépési lehetőséget sajnos rajtunk kívül álló szervezési problémák miatt nem tudjuk vállalni. Elnézést kérünk mindenkitől, aki esetleg ránk is kíváncsi lett volna, reméljük, minél hamarabb - legkésőbb a Hegyalja Fesztiválon - találkozunk! A közelmúltban két új dalt dobtunk össze - Learning to forget, XXX - és mivel nyárig koncertfronton várható egy kis pihenő, a Hegyalján egy igencsak felfrissített programmal pusztítunk majd. A bulifotó versenyt erre az eseményre datáljuk át! Az év második felében a tervek szerint új anyaggal jelentkezünk, amelynek jelenlegi munkacíme "Flowers made of shit". ---------------------------------------- 2005. május 4. ---------------------------------------- FELTÖLTÖTTÜK A GLORIFY THE DEVIANCE TABULATÚRÁJÁT! Ragyogja be fénye sötét lelkünket! ---------------------------------------- 2005. április 26. ---------------------------------------- Legközelebb a Miskolci Egyetemi Napokon találkozhattok velünk. Ehhez kapcsolódóan szeretnénk közzétenni legújabb játékunkat. BULIFOTÓ-VERSENY Mivel egy darabig most nem várható újabb miskolci koncert, szeretnénk ezt az alkalmat igazán feledhetetlenné tenni mindenki számára. A játék lényege, hogy a koncertre hozzatok fényképezőgépet, csináljatok jó sok képet a brigádról, magatokról, vagy arról, ahogy a detoxikálósátorból tántorgunk ki éppen. A legjobb képeket a honlapon közzétesszük! Nyeremények: 1. helyezett: Nervekiller "Dream with maggots" CD, dedikált dobverő, egy láda sör, plusz a következő CD-n csordavokálozási lehetőség. 2. helyezett: Ugyanez, mínusz a láda sör. 3. helyezett: Ugyanez, mínusz sör és dobverő. Tehát kamerákat, léggitárokat, söröskorsókat szegezz, két hét múlva folytatódik az idegölés! Nervekillin' til death! ---------------------------------------- 2005. április 25. ---------------------------------------- Múlt hét szombatján megasztár buli volt Kazincbarcikán a Remorse vendégeként, akiknek ezúton is köszönjük a meghívást. Kovács külön köszönetét fejezi ki Oláh Rokk Zsótinak az erősítőért, valamint az egész Remorse-nak a másnapi nyakficamért. Hatalmas megathanx a közönségnek, mivel egyrészt ismerték az Impaled Nazarene zenekart, másrészt fantasztikusan léggitározták, headbangelték végig a bulit, ami a bandát jobban feldobta, mint egy thai masszőrnőkből álló különítmény tette volna. Egy kisebb erdőjárástól eltekintve istentelen metalbrigádunk is jól teljesített, kivéve a frontembert, aki az elfogyasztott sörök hatására rakendroll üzemmódba kapcsolt, és azt hitte magáról, hogy ő a magyar Erik Rutan, holott nem. Felelőtlen viselkedése miatt a zenekar tagjai szado-mazo korbácsolásra ítélték, illetve megkezdték az új énekes keresését. Ez utóbbi persze nem igaz. Igaz viszont, hogy immáron saját fotóssal büszkélkedhetünk SZABÓ TIBOR személyében! Üdv a fedélzeten! Örök fényerősség! A koncertől készült képek szokás szerint megtekinthetők a - nem találjátok ki! - fotók szekcióban. ---------------------------------------- 2005. április 19. ---------------------------------------- KECSKEBASZÓ DEATH/BLACK PARTY 'TIL DAWN Hegyalja Fesztivál, 2005. július 15., péntek Sírgyalázó metalhordánk a Hegyalja fesztivál India színpadán pénteken - pontosabban szombaton - hajnali 3 órától háromnegyed órán keresztül interpretálja Magyarország legszennyesebb sátándicsőítő dalait. Mivel ilyen korán csak a nagyon kemények vannak még ébren, illetve kelnek fel, ideális headbangelős/pogózós buli várható. A koncerten a Dream with maggots legnagyobb slágerei mellett új szerzemények felbukkanása is biztosra vehető, plusz készülünk egy különleges meglepetéssel is! Várunk mindenkit, aki szeretne az éjszaka folyamán arclegyalulás és fejleszaggatás által elhalálozni! Nervekillin' forever! ---------------------------------------- 2005. április 2. ---------------------------------------- A tegnapi koncertünkön kisorsoltuk a világ első három Nervekiller cd-jét, ami igazából még mindig csak ideiglenes borítós és nem véglegesen paszterizált vagymi (maszturbizált, maszterizált, ezeket mindig keverem), de azért már nagyon bajnok; megmutattuk gyönyörü felsőtestünket, valamint bejelentettük feloszlásunkat. ---------------------------------------- 2005. március 22. ---------------------------------------- Megyünk Kazincbarcikára, a SPORTba, hurrá! Barcika jó hely, bírjuk! Tamának és Sanyának is rengeteg élménye kötődik oda, úgyhogy olyan, mintha hazamennénk. A szlovákiai Portikussal és a Remorse-al fogunk - reméljük, förtelmesen őrült közönséggel egyetemben - zúúúzni! Előtte azonban bolondok napján Wackorékkal riffentünk Miskolcon! Lesz egy kis jóérzős de ja vu-nk, azt hiszem. ---------------------------------------- 2005. március 08.
----------------------------------------
LETÖLTHETŐK A "DREAM WITH MAGGOTS" CÍMEN MEGJELENŐ DEMÓNK FELVÉTELEI, DALSZÖVEGEI! Hamarosan feltöltjük a demóborító fotóját is! ---------------------------------------- 2005. február 10. ---------------------------------------- Együttesünk bejutott a KATAPULT rockgálára, amely március 4-én (pénteken) a Miskolci Egyetemi Rockwellben kerül megrendezésre. A koncertek két színpadon, felváltva fognak zajlani. Fellépők: Zord, Med. Moskwa, Xtrike, Kalamona, Vörös Rébék, Happy Bluesday, Hádesz Nüx, Pie On Ear, BMW, La Giralda, valamint versenyen kívül az ABCD. ---------------------------------------- 2005. január 28. ---------------------------------------- A masterelés alatt álló demónkon a következő slágergyanús számok szerepelnek majd: - Psalm in the year of monkey - Message from enstrangement - 112-Dream with maggots - Glorify the deviance ---------------------------------------- 2005. január 17. ---------------------------------------- Zenekarunk a szarvasi Zebra Klubban megrendezett Wan2 tehetségkutató fesztivál január 14.-én megrendezett elődöntőjében a harmadik helyezést érte el. Ezúton is köszönet Bukovinszky Bélának, a Blind Myself tagjainak, valamint a többi zsűritagnak az építő kritikákért! Köszönet továbbá a Worning zenekarnak (reméljük, találkozunk még), és végül, de nem utolsó sorban a szarvasi közönségnek a frenetikus hangulatért! És persze gratula az első helyezett Custom made és az őket követő Csakazértis zenekaroknak (is)! ---------------------------------------- 2004. december 16. ---------------------------------------- Az együttes első demójának felvételei befejeződtek, már csak a keverési utómunkálatok vannak hátra. Várhatólag 2005. február közepén honlapunkról letölthetőek lesznek a demó számai. ---------------------------------------- 2004. november 11. ---------------------------------------- Elkészült a n e r v e k i l l e r zenekar web oldala. Az oldal még fejlesztés alatt. Várjuk észrevételeiteket és ötleteiteket. Kellemes böngészést! ---------------------------------------- 2004. október 29. ---------------------------------------- Az együttes bemutatkozó koncertje a miskolci Ifi házban került megrendezésre a Wackor és a Hybrid társaságában. |